Amikor gyerekként még valamikor az 1990-es évek közepén először jártam Magyarországon, azonnal szemet szúrt, hogy amerre csak jártunk, az utak mellett fák, rendezett erdők húzódtak. Nagy felüdülés volt ez számomra, hiszen vidékünkön azt szokhattam meg, hogy az utaink szélei kopárak, az aszfaltcsík szántóföldek között húzódik, és a monotonitást legfeljebb csak néha és szakaszosan töri meg néhány bokortársulás, vagy éppen öreg fákból álló sorok, magányos matuzsálemek. Szerző: Benedek Miklós